Olvasási idő: 4 perc
Sokat -3 bejegyzést- írtam az utazást megelőző időkről, talán ideje mesélni az érkezésről is. A játékosság kedvéért máris kezdeném a távozással.
Az utolsó napok tényleg olyanok a kiutazó számára, mintha halni készülne, búcsúzkodás a rokonoktól, nagymamáktól, akiket nagy eséllyel többet már nem lát az ember. Érzelmileg megterhelő időszak, még a legerősebb embernek is. Elhagyni az országot és a föld másik oldalára költözni nem éppen olyan, mintha Angliába menne az ember. Nem beszélve a repjegy áráról, és az időről. Az előbbi csak oda út esetén is 120 ezer magyar forint körül kezdődik, az utóbbi meg mindenféle csatlakozással és várakozással is legalább 14-15 óra néha 24.
Rio De Janeiro reptér
Az előző évben -életem első repülése- a swiss-el utaztam, Sao Pauloba -és mindjárt elmondom miért nem Sao Paulo a jó úticél- ami így egy 14,5 órás út volt kb., de 1 órám volt átmászni a Budapesti gépről a tengerentúlira, ami nem túl szerencsés. Idén már közel 24 órát utaztam/vártam összesen, bár beleszámítom a Rio De Janeiro - Curitiba utat is.
Visszatérve, hogy miért nem érdemes Sao Pauloba érkezni az a válaszom, hogy egyszerűen 20-40 ezerrel is kevesebb a jegy Rio De Janeiro-ba, onnan pedig a Gol nevű helyi légitársasággal egy vonatjegy áráért lehet utazni bárhová az országban. Tanul az ember trükköket néha.
Szóval 24 órás utazásom volt Budapest - Curitiba viszonylatban. Több szempontból is aggasztott az út, később kiderült hiába. Féltem, hogy a 24 órás út megvisel. Féltem, hogy halálra unom magam a repülőtéren, és adódik valami gond a csomagommal is.
Curitiba egy jól autózható város
Teljesen alaptalan volt, a 24 órás utazásból annyit észleltem, hogy megérkeztem egy repülőtérre, érzékeny búcsút intettem a családnak, biztonsági ellenőrzés, várakozás, gépre fel, gépről le. Újra várakozás -ezúttal egy hosszabb-, de teljesen jól működött a wifi, elfoglaltam magam. Gépre fel, alvás, evés, alvás, evés, megérkezés. Újra várakozás, gépre fel, és gépről le az új életem helyszínére.
Az ismerősöm kijött értem kocsival a reptérre, visszafelé megkértem, hogy vezethessek, nem éreztem magam fáradtnak az utazás után, elvégre éjszaka aludhattam, csak mocskos hideg volt a gépen, régen fáztam annyira, legközelebb 2 pulcsit viszek..
Parque Bariguí és valahol a távolban Capibarák
Az akklimatizálódással voltak gondjaim, először is 150 méternél magasabban nem éltem soha, persze jártam már azelőtt is itt, de az 1 km magas az csak 1 km. Teljesen más a légnyomás, állandóan fáradt, nyomott voltam, vagy fájt a fejem az első 2 hétben. Lehet a stressz volt, lehet az hogy magasabban vagyok, mint előtte. Bár véleményem szerint az 1 km-es magasság nem kéne hogy gondot okozzon, de más magyarázat nem nagyon van.
Ami a tájékozódást illeti, rájöttem ha gyalogosan közlekedem, kiválóan ragadnak a helyszínek, illetve nem árt néha megnézni, ha ismerősök visznek helyekre, hogy ez a város melyik részén van.
Városközpont eltévedés után, távolabbról mint ahogy szerettem volna
A városközpontja, akár a négyzethálós füzet, egyirányú út szinte mindegyik, néha 8 néha 2 sávon. Viszont ami körülötte van, az nehezen követhető, vadregényes, San Francisco elbújhat a szintemelkedéseivel, sokszor 1-1 kereszteződés a domb tetején aztán a következő az alján, aztán a következő a másik domb tetején van. Állandóan a kocsi motorháztetejét látom valamilyen verzióban, vagy fel, vagy lefelé.
A portugál… tanulom, tanulgatom kell. Viszont most vannak az első olyan napjaim, hogy 3 hét után érzem van energiám is csinálni bármit, persze könnyű. Most jöttem vissza Morretes-ből -ezért volt a nagy szünet, se wifi, se térerő- amiről hamarosan írni fogok, illetve készülőben van egy poszt, hogy pontosan mit is keres egy Ukrán emlékpark Curitibában, abban a városban amit a Brazilok csak európai városként emlegetnek.
